« nyomot hagyni merre menjek, he? »

kommentelés alapfokon, első lecke

követelem, hogy tanítsák már általános iskola alsóban, heti több órában a véleménynyilvánítás gyakorlását, akár valami médiaórán, vagy állampolgári ismereteken (van ilyen egyáltalán?) belül!
napi szinten (néha több órát) olvasok blogokat, fórumokat, és elképeszt, hogy gyakran még mindig mennyire alkalmatlan ez a médium a konstruktív vitázására. sokan ugyanis alapjaiban nincsenek tisztában néhány dologgal a véleménymegosztás, a vita, meg általában a gondolkodás terén.
nem elég az, hogy az emberek zöme nem hajlandó még erős unszolásra sem több szempontból körbejárva, neadjisten a 'másik oldal' érdekei szerint is vizsgálni egy-egy témát, a metakommunikáció hiánya is óriási gátemelő tényező. komolyan nehéz néha írásban, főleg egy párbeszédszerű komment-vitában nem félreérthetően fogalmazni, nemcsak az irónia, vagy az "inverz" beszéd kifejezhetetlen sokszor, de a testbeszédet, az arckifejezéseket, vagy egyszerűen csak a beszédhangból kiérezhető többlet infót sem tudjuk hiánytalanul írásban átadni. (a helyesírás más tészta, azzal itt most nem foglalkozom) épp elég gond lenne ez, ha az a nagy-nagy agyatlanul hőbörgő sokaság nem rontaná ezt még jobban.
van néhány, tipikusan az ordító ostobaság folyamányaként képernyőre kerülő típus-komment, amik eltűnését, és a hozzászólások élvezeti értékének növekedését hozná szerintem, ha oktatnák valamennyire a gondolkodást, meg a netes viselkedés normáit. kedvenceim ízelítőül, hogy lássátok mire is gondolok:

"csinálj jobbat, aztán mondjad"


ez minden értelmetlen hozzászólás alfája és ómegája. A Mondat, Amire Nincs Mit Írni Tovább. bár vannak rá ellenmondások ('attól, hogy nem tok tojást tojni, még meg tudom állapítani, hogy büdös-e', stb), de igazából mind hasztalan az AMANMÍT-bevető barom ellen, ugyanis túl egyszerű ő ahhoz, hogy a végsőkig elfogult rajongása mögött el is gondolkodjon bármin.

"nem mondtad, hogy szerinted"

régen ezen tudtam a legjobban kiborulni, de talán-talán már kiveszőfélben van ez a fajta irgalmatlanul buta, ám alkalmazója által mindvégig tökös kifogásnak hitt fasság.
drága, egyetlen kommentelő társam! amíg nem jelölök meg forrást, hogy kitől származnak a szók, miket legépelek, addig azok az ÉN VÉLEMÉNYEMET tükrözik. még az is lehet, hogy mástól vettem őket kölcsön, úgynevezett tanulás, vagy művelődés során, de amiket leírok, azok az én gondolataim, tehát difoltban mindenki "szerinte" mondja.

"biztosan nem rosszak, hiszen eladtak belőle egymilliót, annyian NEM tévedhetnek"


muahaha. jól van kisfiam, leülhetsz.
van az emberben egy olyan relé, hogy amikor birtokba vesz valamit (akár csak rajongás útján is) onnantól azt akarja érezni, hogy az nem lehet rossz, mert akkor magát érzi talán gyengének, hibásnak, nemtom, nem vok pszichológus, de mindenképpen magával azonosítja a birtokolt valamit. tessék ezen szépen felülemelkedni, és belátni, hogy követhetünk el hibákat, és/vagy ami nekünk nagyon tetszik, az másoknak lehet, hogy rohadtul nem. szarni le, hogy ki mit gondol, ha mi akarjuk, és jónak tartjuk szeressük, de ne védjük meg tök feleslegesen, debil módon minden áron! főleg, hogy nincs is kitől megvédeni...

"az író nyilván nem is ért hozzá, (...)"


ez egy nagyon kedves kis baromság (persze valójában fájdalmasan szörnyű). néha biztosan van jogalapja, biztos írnak emberek olyan dolgokról, amikhez nem értenek, de! egy így kezdődő mondat kizárólag akkor íródik le, ha valamely író/kommentelő negatív színben tünteti fel az adott művet/témát/kommentelőt/akármit. sohasem hangzik el viszont, ha dicséri ugyanazt! nyilván akkor éppen ért hozzá.
háhá! tehát aki dicsér valamit, az szakértője a témának, aki meg nem, az lelketlen ámátőr.

van még egy apróság, ami nehezen megy sokaknak: a kritika kezelése.


először is: a kritikus a saját véleményét írja valamiről. ő rendszerint egy éleseszű, a témában is, meg általában jól képzett valaki, ezért képes arra, hogy megfogalmazza gondolatait a vizsgált bármiről. na, mármost, minden kritikus ember(!), s mint ilyen rendelkezik egy darab úgynevezett ízléssel. NEM az hát a kritikát olvasónak a feladata, hogy megőrüljön mindég, amikor valaki szerinte rosszat ír kedvencéről, hanem hogy megtalálja azt a kritikust, akinek ízlése valamelyest lefedi az övét. így majdhogynem garantálható, hogy számára HASZNOS véleményt fog fogyasztani, hisz a jól megválasztott kritikus immár közel az ő szemszögéből közelít az eseményekhez, mikről az olvasó olvasni kíván. persze tudom, ehhez megint csak olvasni, művelődni, újságokat, blogokat, fórumokat kipróbálni szükséges, szóval ez sem megy rögtön, ahogy semmi sem, aminek később értéke lesz számunkra.

Írta: b0risz | Időpont: 13:39 23 komment

Címkék: ezt a szart, nyelv, olyan ketezer dolog

Eddig 23 komment érkezett ()

  1. szikla:
    2008. 09. 25. 14:47

    Na neked meg most mi a f@sz bajod van megint?Ha nem tetszik más blogja,foglalkozz a tieddel,és tarts a saját szemétdombodon rendet kis kakas!Azért mert szerinted mások hozzáállása nem megfelelő,nem feltétlen igaz,hiszen csak gondolj bele hányan,és mennyi jó oldalt tartanak fenn.Ha nem így lenne,nem olvasgatnád Te sem őket.Lehet nem mindenki ért hozzá annyira mint Te,de lelkes amatőrként ugyanúgy megvan a helyük mint neked!Azt meg,hogy ez téged zavar,nagy ívben leszarom!Okés?

  2. vaninna:
    2008. 09. 25. 15:10

    "Nem tudom,h ez a cikk bedemarcitól származik e, netán egy külföldi lap fordítása, nem néztem utána, de a Magyar nyelvben ÉSsel nem kezdünk mondatot.. ( ha fordítás, akkor a fordítóban nem volt annyi önálló gondolat,h ezeket kiküszöbölje... ) ..." (quart, furdoskurvak a metalosoknak)

    nalam ez az etalon.

  3. b0risz:
    2008. 09. 25. 15:12

    szikla, remélem nem komoly ábrázattal írtad ezt :)

    nem az oldalak tartalmáról beszéltem én, hanem a hozzászólók, vitatkozók ÁLTALÁNOS fasságairól, amit az elmúlt tíz évben volt szerencsém megtapasztalni. ez nem az én ízlésbeli majomkodásom, hanem egyszerűen a kommunikációban fellépő, kis odafigyeléssel elkerülhető törések elleni védekezésre felszólítás.

    mondjuk egy jó példa a félre kommentelésre e fenti: a hozzászóló abszolút nem ahhoz szól hozzá, amiről szó van :)

  4. b0risz:
    2008. 09. 25. 15:17

    vaninna: ezt a légből kapott stilisztikai probléma miatti lebaszást egyesek még tudják fokozni azzal, hogy a lebaszás után minden szavuk szörnyű magyarsággal van leírva, mint idézett példádban a "magyar" nagy kezdőbetűvel, de erre egyelőre ki sem akarok térni...

    (ismertek egyébként élő embert, aki nem kezd "és"-sel mondatot, egyáltalán melyik kommunista nyelvtanár hüjesége volt ez?)

  5. bakfitty:
    2008. 09. 25. 16:01

    na ha majd tudsz olyan blogot írni, mint sok másik, akkor "fikázz"! mert ez röhejes, nem kicsit, nagyon!

    na, ez elég jó lesz? :D

  6. szikla:
    2008. 09. 25. 16:09

    Hát(tudom a magyar nyelvben nem kezdünk hát-tal mondatot)persze,hogy komolyan írtam;)
    Direkt nem raktam szmájlit,hogy vaninna felbátorodjon.muhaha

  7. vaninna:
    2008. 09. 25. 16:13

    dehat a vaninna nem haborodott, te.

  8. szikla:
    2008. 09. 25. 16:15

    nem habor,bator..:D

    Bocsi zahar az offért.:P

  9. vaninna:
    2008. 09. 25. 16:18

    aaa! moderalj!

  10. b0risz:
    2008. 09. 25. 17:19

    no moderáció, inkább a halál :)

    bakfitty, igen nagyon jó, ez, ha jól érzem a "csinálj jobbat, aztán mondjad" és "az író nyilván nem is ért hozzá, (...)" közös metszete, tulajdonképp új kategória :)

  11. jclayton:
    2008. 09. 25. 19:04

    Nem rossz, csak éppen korántsem teljes. További kínos kommentfajták:

    "Na, megjöttek a fanatikus rajongók"

    "Annyira tudtam, hogy ezt fogod mondani"

    "x egy szar az y-hoz képest"

    "majd én megmondom neked a tutit" (ezt a bejegyzést reklámozó quartos hozzászólás ebbe a kategóriába tartozik)

    valamint ott van a nagyon zavaró big dog-me too effektus, amikor egy kommentezőnek akut hajlama van kinyalni a szerző/hosszabb, összeszedettebb kommenteket író társa seggét egy-két soros védelmező beszólogatásokkal
    http://redwing.hutman.net/~mreed/warriorshtm/bigdogmetoo.htm

  12. norbirnr:
    2008. 09. 25. 23:14

    már ezért a blogbejegyzésért megérte leszervezni a Coldplay koncertet. :)
    remélem nem egy teljesen elvetélt próbálkozás. mindenesetre ilyenünk eddig biztosan nem volt. :) keep goin'!

  13. norbirnr:
    2008. 09. 25. 23:28

    elsőre sikerült valahogy átugranom jclayton linkjét, most nézem csak, zseniális.

  14. b0risz:
    2008. 09. 26. 11:02

    wow, jclayton, lehet, csak ezt a cikket kellene magyarítani, és minden komment mező 'ok' gombjára rákötni, hogy addig ne mehessen tovább a beíró, amíg nem olvasta el :)

  15. atyauristen:
    2008. 09. 26. 17:32

    sztem meg a gyurcsán tehet róla! - ez kimaradt...

  16. b0risz:
    2008. 09. 27. 15:19

    nagyon jó, atyauristen, ez tényleg egy komoly súlyú komment-típus :)

  17. kolja:
    2008. 09. 29. 20:00

    17.

  18. szikla:
    2008. 09. 29. 22:34

    Első!

  19. szikla:
    2008. 09. 29. 22:35

    A francba!Megelőztél!

  20. Jenecsek:
    2009. 05. 20. 5:52

    b0risz! Mik ezek a vörös csillagok? Kommunisták vagytok? Ezt jobb helyeken büntetik.

  21. b0risz:
    2009. 05. 25. 18:09

    nem vagyunk. illetve én nem vagyok. ismertem egyet, de már ő is éttermet/szállodát vezet és kő kapitalista lett.

    a vörös csillag sztem egyébként a világnak ezen a felén most éppen nem jelent semmit, egyszerűen jól néz ki. magam örülnék is nagyon ha egy egyszerű csillag, ami éppen piros senkit sem zavarna. úgy általában örülnék, ha a cégek, pártok, mozgalmak, meg egyáltalán senki sem próbálna meg kisajátítani konkrét színeket, vagy ehhez hasonló egyszerű, ősi formákat. mekkora debilség már ez, apám!

    azért elárulom, hogy mindössze annyi a dizájnba illesztésük lebilincselően izgalmas története, hogy egy freeblog template-et alakítottam át amiben már eleve szerepeltek, és mivel úgyis csillagos témában gondolkodtam, így maradtak. a színük meg a zöldre rímelt minimálisan, de azért pont annyira, hogy ne piszkáljam.

  22. germont:
    2009. 09. 20. 15:33

    Sziasztok!

    Lenne egy felvetésem, amivel kiküszöbölhetnénk a kritikussal kapcsolatos szakmai észrevételeinket: mi lenne, ha az adott illető ( kritikus ) készítene egy kis cv-t magáról, hogy lássuk, mit is csinált eddig...... Amúgy pedig azoknak a kritkusok, akik szakmai lapokban írnak, nyugodtan vállalják magukat, tehát a személyiség jogi maszlag előkerül, ezt el lehet mondani.

    Üdv. és szép napot

    ( amúgy egy cikkhez kb fél órája írtam egy részletes kommentet, semmi durva nincs benne, de még nem jött le, kíváncsi vagyok, hogy leadják-e..... tény, hogy egy - két pontban nem értek egyet a kritikussal, máshol viszont igen. )

  23. b0risz:
    2009. 10. 11. 12:42

    sztem ez a cv nagy marhaság lenne, kicsit ellustult mostanában mindenki...
    annyit kell tenned, ha nem értesz egyet egy cikkel, hogy olvass el szerzőjétől több írást is, állapítsd meg belőle, hogy hasonló-e az ízlésetek, és ha nem, akkor onnantól kezdve ignoráld, mert egész egyszerűen nem hozzád szól.
    ennyi az egész.

kommentelj!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. A neveden kívül egyik adat megadása sem kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.